Reflexológia és talpmasszázs

A talpmasszázs lényege    

Ha egy szervünk alkatilag legyengül, az jelzést ad. A jelzés az emberi szervezet esetében nem más, mint a reflexzónákban megjelenő jelzések.

Az alkati gyengeségeket jóval a betegség megjelenése előtt előrejelezni lehet akár a talpon is! A helyes életmóddal és egy jól megválasztott terápiával, pl. talpmasszírozással elkerülhető a betegséggé fajulása. A talp megfelelő zónáiból energiát közölve, a gyengélkedő szerveknek szép eredmények érhetőek el. A kialakult problémák esetében is. A talpon ugyanúgy, mint kézen, fejbőrön, fülön, orron, arcon, szemíriszen, ajkon, nyelven levetülnek szerveink.ismeréssel (diagnosztikával), a gyenge szervnek energiát kell adnunk talpmasszírozással, az egyensúly csak így áll vissza.

Ha a jelzéseket nem észleljük, figyelmen kívül hagyjuk, a szervezet egy komolyabb „hibaüzenettel” jelzéssel adja tudtunkra sérülését, gyengülését, ami nem más mint maga a betegség.

Tehát, a talp megfelelő zónáit masszírozva energiát juttatunk a legyengült szervekhez, visszaállítjuk a megbomlott egyensúlyt, vagyis talpmasszírozással a reflexológia segítségével nem csak a megelőzésben, hanem a már kialakult betegségek  gyógyításában is csodálatos eredmények értem el.

– Serkenti a vér- és nyirokkeringést,
– Erősíti az immunrendszert,
– Szabályozza az enzim- és hormonháztartást,
– Elősegíti a salakanyagok kiválasztását,
– Fájdalomcsillapító,
– Gyulladáscsökkentő.

Hány kezelés javallott?

Annyi szükséges, ameddig a talpmasszázs, kellemessé nem válik!

– 3 – 4 kezelés probléma kezdetekor, (hetente min. 1x)
– 4 – 5 kezelés annak, aki még nem kapott ilyen kezelést! (hetente min. 1x)
– Ha krónikus probléma áll fenn, akkor erre külön teszek javallatot.
– Elő – utó kezelésre havonta 2– 3 kezelést ajánlok.

Miért a talp?

Mert a szervezetünket a legkönnyebben, és leghatékonyabban innen tudjuk segíteni, gyógyulásra késztetni, az öngyógyítási folyamatokat beindítani.

Bizonyítékok vannak arra, hogy a talpmasszírozás több mint 4000 éves múltra tekint vissza. Az egyiptomi Szakkarában feltárt festményeken kr. e. 2300 körül keletkezett reflexológiás kezelés látható.

A kezelés megszünteti az akadályokat és harmonizálja a test működését. Serkenti a vér- és nyirokkeringést, befolyásolja, erősíti a szervezet immunválaszait, elősegíti a salakanyagok kiválasztását, a méregtelenítő folyamatokat, szabályozza a belső elválasztású mirigyek működését, az endorfin felszabadulás miatt is csökkenti a fájdalmat, az idegi feszültségeket, izomfeszüléseket oldja, a stressz negatív hatásait csökkenti

A Talpmasszázs Célja:

Egyensúlyt és harmóniát teremteni a szervezet működésében, beindítani az öngyógyító folyamatokat, biztosítani az életenergia szabad áramlását az energiacsatornákon keresztül. Az emberi testen található reflexológiás pontok ingerlésével ez az energiaáramlás befolyásolható.

Az emberi testen több mint 800 aktív pont vagy zóna található. Ezek ingerlésekor (nyomás, masszírozás) az ingerre reflexválasz, visszajelzés lép fel a hozzá tartozó szervben, mirigyben, testrészben. Az aktív zónák, pontok általában igen távol helyezkednek el az illető szervtől. Ez a “távolhatás” képezi az alapját a talp- és tenyérmasszázsnak, kezelésnek. Reflexmasszázs alkalmával megnyílnak azok a csatornák, amelyek az életenergiát szállítják.

Ha egy testrész vagy szerv beteg, keringése rossz, a megfelelő pont a talpon különösen nyomás vagy fájdalom-érzékennyé válik. Ha ezt a pontot masszírozzuk, a hozzá tartozó testrégió keringése javul. A talpmasszázs során a reflexológus a reflexpontokon (talpmasszázs pontokon, zónákon) a szerveknek, testrészeknek megfelelő területeken dolgozva fejt ki gyógyító, regeneráló hatást. A reflexpontok masszírozásával növeli az adott ponthoz tartozó sze…rv vérbőségét, javítja az anyagcseréjét. Ezzel mozgósítja szervezete öngyógyító erőit. Valójában egyfajta oda-visszahatás (feedback) történik.

Ha valamelyik szervén, testrészén valamilyen elváltozás alakul ki, vagy betegség keletkezik, akkor ez a talpon lévő zónában is megjelenik. Ugyanígy a masszázs révén a szervben, testrészben is megoldódik a probléma, amikor a zónából sikerül kimasszírozni.

Kezelésre várlak!    tel: 06-30- 9005138   

E-mail cím:  info@csodasteremtes.hu             

Brunáckiné Marika

Brunáckiné Marika

Brunácki Ignácné / Marika / vagyok, Természetgyógyász, Reflexológus , Theta Healing konzulens, Access Bars® és Access Body® kezelő, Kineziológus, Kristály/angyali energiát alkalmazó. Több éve érdeklődöm minden ezotériával, természetgyógyászattal kapcsolatos területek iránt. Tanulmányaimat Agykontrollal kezdtem 1996-ban , ami elindított ezen a csodálatos önmagamra találás útján.

Friss cikkeim

Népszerű kezeléseim

Foglalj időpontot kényelmesen

Az első alkalommal ingyenes konzultáció

elérhető H-P 10:00-18:00

Cím Sajóbábony, Bocskai út 10. 1/6